- Apa!! - kiáltottam.
- Tessék? - kérdezte riadtan.
- Segítesz? - böktem a nyakkendőmre, mire apu közelebb lépett, és megkötötte. - Köszönöm!
Amikor mindenki elkészült, beugrottunk a kocsiba. Anyu elvitt minket (Kriszt és engem) a gimibe, és Brigivel együtt elhajtott.
- Én leléptem - közölte nyersen a bátyám.
- Még be sem értünk - meredtem rá értetlenül.
- Előre szólok - Megrántottam a vállam, és felmentünk a széles lépcsőn. Lelkiekben már felkészültem, hogy milyen lesz ide tizedikesként belépni. Nos. Csak a szokásos. Az aulában a diákok lézengtek, a büfé előtt kígyózott a sor, a portás, mint mindig, a helyén ült. Köszöntem, és elfordultam a bal folyosó irányba. Végigmentem a nyolcas teremig, ahonnan kiszűrődött a zaj. Mély levegőt vettem, és benyitottam. Köszöntem, de alig vették észre az érkezésem. Elindultam az ablak felőli padsor, negyedik padja felé. Alexa már ott ült, mivel sokkal előbb beér mint én. Amikor meglátott, szélesen elvigyorodott.
- Sziaa! - ugrott a nyakamba.
- Szia. Hogy telt az Augusztus?
- Fú, rengeteget bébiszitterkedtem, és kerestem egy kis pénzt.
- Jó neked. Nekem se ártana valami munka jövőre.
- Majd megyünk együtt.
- Oké! - mosolyodtam el. Becsöngetés előtt két perccel betoppant Jázmin is. Ő az alvás híve, mindig a csengő előtt ér be :).
- Sziasztok! - köszönt jókedvűen. - Olyan jó hogy végre újra láthatjuk az osztályt!
- Ja. Bár nem bántam volna, ha kapunk plusz egy hónap szünetet - agyalt Alexa.
- Hát, már mindegy - mosolygott Jázmin.
Az osztályban, mint mindig, nagy volt a hangzavar. Mindenki a terem másik felében lévővel beszélgetett, vagy zenét hallgatott. Fülhallgató nélkül. Az ofő (Mérey László) tíz perces késéssel beesett a terembe.
- Jó reggelt kedves 10/E! - köszönt meghatottan. Az ő kis osztálya bizony tizedikes lett. - Elnézést a késésért, de az évnyitó programjai módosultak, és ezzel kapcsolatban kellett elintéznem valamit. Nos, kérlek titeket, hogy párokat alkotva, rendezetten menjünk le az udvarra. A teremben zúgolódás keletkezett, és természetesen össze-vissza álltunk, és természetesen úgy vonultunk ki, mint egy csorda. Mérey nem győzött csitítani minket, de senki nem figyelt rá. Az udvarra érve alig álltunk be a kijelölt helyünkre, de máris elkezdődött az ünnepség. Végighallgattuk az igazgató (Bolyai Sándor) beszédét, Az évnyitó után minden osztály visszament a terembe.
- Csendet kérek! - csitított az ofő - Szeretném elkezdeni az órát a fontosabb programokkal, és a legfrissebb eseményekkel. Kezdeném azzal, hogy idén egy új osztálytársatok is lesz, aki csak holnap érkezik meg - hadarta, de a mondat végét nem értettem pontosan, mert a hír nagy őrjöngést váltott ki. Szegény ofőt bombázták a kérdéseikkel, hogy "ki az?", "miért csak holnap jön?" meg ilyenek. Ezzel telt az első óra, de semmit nem tudtunk meg. Második órában Mérey lediktálta az órarendet, és a fontos programokat. Hurrá.
Ebédszünetben mindenki a termünkben volt, sőt még a másik évfolyamból (10/B) is átjöttek a fiúkhoz. A téma persze az új osztálytárs volt.
- Biztos valami nyomorék gyerek - vetette fel Szabi. Ő a leghülyébb az osztályból, Milánnal és Somával együtt a legnépszerűbbek az évfolyamban.
- Mint te - röhögött Soma. Ő és Szabi nagy haverok, folyton szívatják egymást már kilencedik óta. Hozzájuk számít még Milán és Dominik. Milán minden hülyeségben benne van, sőt, a legtöbbet ő találja ki. Dominik már más. Ő a legnyugodtabb, de ha valaki beleköt, olyat szól vissza, hogy leesik az ember álla. Nagyon durva! De nemcsak akkor tud beszólni amikor belekötnek. Inkább hallgat mint beszél. Az utóbbi lehetőséget meghagyja a többieknek :).
- Szerintem nem nyomorék. - védte Jázmin az ismeretlen új diákot.
- Neked ki nem az? - szólt oda Milán, mire a fiúk röhögni kezdtek.
- Jól van na, nem tom' miért kell mindenkit egyből lenyomorékozni. - puffogott.
- Mert sajt - mondta Szabi.
- Éhes vagy te nyomorék? - röhögött Milán.
- Igen, te nyomorék!
- Gondoltam te nyomorék - vihogott Milán, és az egész osztály zengett a röhögéstől. Szabi meg égett. Alexával az új fiú nevét találgattuk. Engem annyira nem kötött le a dolog mint a két barátnőmet, akik totál izgatottak lettek. Órák után már alig vártam hogy hazaérjek, mert a magassarkú kitörte a lábam, a nyakkendő szorított, és a táska súlya alatt majd' megszakadtam. Jázmin és Alexa az ofőt faggatták, hogy "miért nem jött ma az új gyerek?", "hogy hívják?", "fiú vagy lány?", stb. Annyit tudtak meg, hogy az új tag csak holnap jön, mert beteg. Még ennek a kevés infónak is örültek.
- Miért érdekel titeket ennyire? - ráztam a fejem értetlenül.
- Hát mert jön egy új valaki, akivel együtt töltesz három évet. - válaszolt Jázmin.
- Komolyan, néha tényleg nem értelek titeket - mosolyodtam el, és elkísértem őket a buszmegállóba. Hazafelé beindítottam egy koreai számot. Azért hallgatok ilyet, mert kpop fanok vagyunk Alexával. Még tavaly szoktatott rá teljesen :).
Otthon felültem a konyhapultra, fogtam egy almát, és enni kezdtem.
- Linett, van szék is. - szólt rám anyu.
- Valóban csodálatos találmány, de a pult jobb. - Anyu szúrósan nézett rám, mire levágtam magam a székre.
- Milyen volt a suli?
Elmeséltem anyának, hogy lesz egy új osztálytársunk, mire totál belelkesedett. A szülők néha furák. Elmeséltem anyunak mindent, aztán felmentem a szobámba. Bepakoltam a táskám, és felnéztem Facebookra. Alexa rögtön rámírt, és linkelt két számot, amit "muszáj meghallgatnom", plusz még Milán is faggatott, hogy tudok-e valamit az új gyerekről. Az egyetlen olyan ember, akit ez nem érdekelt, az Adrián volt. Vele végre tudtam normálisabb dolgokról is beszélni. Este tízkor kifáradva borultam be az ágyba.
Másnap reggel korán keltem. Volt időm megmosni a hajam, amire csak ritkán kerül sor. Felvettem egy sötét csőfarmert, egy topot, rá egy vékony rövid pólót, és már kész is voltam. Leszaladtam reggelizni, utána még készülődtem kicsit. Csak a reggeli teendők :).
Fél nyolckor fogtam a táskám, és elindultam. A kapunkban Adrián állt, akivel reggelente szoktam menni. Azért már kicsit kíváncsiak lettünk, hogy ki is az új osztálytársunk, aztán elterelődött róla a szó. A terembe érve totál káosz fogadott minket. Szabi és Milán egymással ordibáltak, Soma zenét hallgatott fülhallgató nélkül, páran alufólia golyókkal dobálóztak. Kikerültem egyet, és a helyemre slisszoltam.
- Szia - köszöntem Alexának, aki hamarabb beért.
- Hali. Ma jön az új gyerek juuj!
- Juuj - gúnyoltam, mire meglökte a vállam.
- Jól van, csak téged nem érdekel...
- Azért egy kicsit kíváncsi vagyok.
- Nem létezik! - ámuldozott.
- Vicces vagy. Bár előbb-utóbb úgyis kiderül.- magyaráztam, de csak legyintett. Elővett egy magazint, és kitöltetett velem egy tesztet. Az eredmény szerint A Karib-tenger kalózai fan vagyok. Öö biztos.
Becsengetéskor kérdőn néztem körbe, de nem láttam egy új arcot sem. "Nem úgy volt hogy ma jön?" agyaltam, mire belépett az Alföldi Ákos, az angoltanár, és már kezdte is a mondandóját, amit egy tanár se hagyhat ki az év elején. Alföldi amúgy jófej, az osztályfőnök-helyettes. Szoktunk csak úgy beszélgetni, amivel elmegy az óra :). Már javában tartott az óra, amikor kinyílt az ajtó, mire mindenki feszülten figyelt. Az ofő belépett, mi meg csalódottan dőltünk vissza a székre.
- Elnézést a zavarásért, de fontos mondanivalóm van. - mondta, mire Alföldi csak legyintett. - Szóval, szeretném bemutatni az új osztálytársatokat! - jelentette be büszkén Mérey, és ünnepélyesen az ajtó felé bökött. Kezét 18 kíváncsi szempár követte, és az ajtón belépett a titokzatos új fiú. Magas és vékony. A táskája fél vállon lógott, egy laza fehér feliratos pólót viselt, a nadrágja meg épphogy nem esett le róla. Sötétbarna, dús haja belelógott a homlokába, és sokkal jobban nézett ki, mint ahogy azt elképzeltem. Álmosan nézett körbe az osztályon, és várt.
- Bemutatom Bajor Édent, az új osztálytársatokat! - jelentette be Mérey.
- Éden? Az nem egy kert? - üvöltötte be Szabi, mire a fiúk hangosan felröhögtek, az ofő dühösen rájuk förmedt, Éden meg csak lesajnálóan nézett rájuk, és egy árva szót se szólt. Érdekes.
- De gyerekek - szólt az ofő - , így kell fogadni az új diákot? Azonnal kérjetek bocsánatot! - A fiúk motyogtak valamit, de nem hiszem hogy komolyan gondolták.
- Hagyja tanár úr, már megszoktam - motyogta Éden, és az ofő kérésére elindult egy üres pad felé. A középső sor negyedik padjába levágta magát. Pont a mellettem lévő padba. Ott nem ült senki.
Alföldi megkérte, hogy mondjon magáról pár szót. Éden kedvetlenül felállt, és az egész osztály felé fordult.
- Tizenhét éves vagyok, magántanuló voltam, és asszem' ennyi.
- Értem. És miért pont tizedikes osztályba jöttél, ha tizenhét éves vagy? Mert mehetnél tizenegyedikbe is...- faggatta tovább a tanár.
- Nem tettem le valamilyen vizsgát, és ezért járok tizedikbe.
- Értem. Köszönöm, leülhetsz - intette le, mintha csak feleltette volna. Éden levágta magát a helyére, és mindenki előrefordult. Elővettem egy zsepit a táskámból, mire pisszegést hallottam. Kíváncsian hátrafordultam. Adrián (mögöttem ül) kérdőn felnézett.
- Te pisszegtél? - kérdeztem.
- Mi? - értetlenkedett.
- Semmi - legyintettem. Visszafordultam, mire észrevettem, hogy az új srác rám néz. Kérdőn felvontam a szemöldököm.
- Adjál már zsepit - olvastam le a szájáról. Szóval ő volt. Beletúrtam a táskámba, és ledobtam a padjára egyet. Szó nélkül elvette és széthajtotta. Ledöbbenve fordultam vissza a helyemre. "Megköszönni luxus" duzzogtam magamban, és tovább jegyzeteltem.
Kicsöngetéskor mindenki kivonult, mint egy csorda, de én hátramaradtam pakolni. Amikor elhaladtam Éden padja előtt, sziszegtem egy "nincs mit", mire hülyén rámnézett, és megszólalt.
- Most belehaltál egy zsepibe?
- Nem, de megköszönhetted volna.
- Köszönöm - mondta erőltetett vigyorral, mire rávágtam hogy nincs mit, és otthagytam.
- Mint te - röhögött Soma. Ő és Szabi nagy haverok, folyton szívatják egymást már kilencedik óta. Hozzájuk számít még Milán és Dominik. Milán minden hülyeségben benne van, sőt, a legtöbbet ő találja ki. Dominik már más. Ő a legnyugodtabb, de ha valaki beleköt, olyat szól vissza, hogy leesik az ember álla. Nagyon durva! De nemcsak akkor tud beszólni amikor belekötnek. Inkább hallgat mint beszél. Az utóbbi lehetőséget meghagyja a többieknek :).
- Szerintem nem nyomorék. - védte Jázmin az ismeretlen új diákot.
- Neked ki nem az? - szólt oda Milán, mire a fiúk röhögni kezdtek.
- Jól van na, nem tom' miért kell mindenkit egyből lenyomorékozni. - puffogott.
- Mert sajt - mondta Szabi.
- Éhes vagy te nyomorék? - röhögött Milán.
- Igen, te nyomorék!
- Gondoltam te nyomorék - vihogott Milán, és az egész osztály zengett a röhögéstől. Szabi meg égett. Alexával az új fiú nevét találgattuk. Engem annyira nem kötött le a dolog mint a két barátnőmet, akik totál izgatottak lettek. Órák után már alig vártam hogy hazaérjek, mert a magassarkú kitörte a lábam, a nyakkendő szorított, és a táska súlya alatt majd' megszakadtam. Jázmin és Alexa az ofőt faggatták, hogy "miért nem jött ma az új gyerek?", "hogy hívják?", "fiú vagy lány?", stb. Annyit tudtak meg, hogy az új tag csak holnap jön, mert beteg. Még ennek a kevés infónak is örültek.
- Miért érdekel titeket ennyire? - ráztam a fejem értetlenül.
- Hát mert jön egy új valaki, akivel együtt töltesz három évet. - válaszolt Jázmin.
- Komolyan, néha tényleg nem értelek titeket - mosolyodtam el, és elkísértem őket a buszmegállóba. Hazafelé beindítottam egy koreai számot. Azért hallgatok ilyet, mert kpop fanok vagyunk Alexával. Még tavaly szoktatott rá teljesen :).
Otthon felültem a konyhapultra, fogtam egy almát, és enni kezdtem.
- Linett, van szék is. - szólt rám anyu.
- Valóban csodálatos találmány, de a pult jobb. - Anyu szúrósan nézett rám, mire levágtam magam a székre.
- Milyen volt a suli?
Elmeséltem anyának, hogy lesz egy új osztálytársunk, mire totál belelkesedett. A szülők néha furák. Elmeséltem anyunak mindent, aztán felmentem a szobámba. Bepakoltam a táskám, és felnéztem Facebookra. Alexa rögtön rámírt, és linkelt két számot, amit "muszáj meghallgatnom", plusz még Milán is faggatott, hogy tudok-e valamit az új gyerekről. Az egyetlen olyan ember, akit ez nem érdekelt, az Adrián volt. Vele végre tudtam normálisabb dolgokról is beszélni. Este tízkor kifáradva borultam be az ágyba.
Másnap reggel korán keltem. Volt időm megmosni a hajam, amire csak ritkán kerül sor. Felvettem egy sötét csőfarmert, egy topot, rá egy vékony rövid pólót, és már kész is voltam. Leszaladtam reggelizni, utána még készülődtem kicsit. Csak a reggeli teendők :).
Fél nyolckor fogtam a táskám, és elindultam. A kapunkban Adrián állt, akivel reggelente szoktam menni. Azért már kicsit kíváncsiak lettünk, hogy ki is az új osztálytársunk, aztán elterelődött róla a szó. A terembe érve totál káosz fogadott minket. Szabi és Milán egymással ordibáltak, Soma zenét hallgatott fülhallgató nélkül, páran alufólia golyókkal dobálóztak. Kikerültem egyet, és a helyemre slisszoltam.
- Szia - köszöntem Alexának, aki hamarabb beért.
- Hali. Ma jön az új gyerek juuj!
- Juuj - gúnyoltam, mire meglökte a vállam.
- Jól van, csak téged nem érdekel...
- Azért egy kicsit kíváncsi vagyok.
- Nem létezik! - ámuldozott.
- Vicces vagy. Bár előbb-utóbb úgyis kiderül.- magyaráztam, de csak legyintett. Elővett egy magazint, és kitöltetett velem egy tesztet. Az eredmény szerint A Karib-tenger kalózai fan vagyok. Öö biztos.
Becsengetéskor kérdőn néztem körbe, de nem láttam egy új arcot sem. "Nem úgy volt hogy ma jön?" agyaltam, mire belépett az Alföldi Ákos, az angoltanár, és már kezdte is a mondandóját, amit egy tanár se hagyhat ki az év elején. Alföldi amúgy jófej, az osztályfőnök-helyettes. Szoktunk csak úgy beszélgetni, amivel elmegy az óra :). Már javában tartott az óra, amikor kinyílt az ajtó, mire mindenki feszülten figyelt. Az ofő belépett, mi meg csalódottan dőltünk vissza a székre.
- Elnézést a zavarásért, de fontos mondanivalóm van. - mondta, mire Alföldi csak legyintett. - Szóval, szeretném bemutatni az új osztálytársatokat! - jelentette be büszkén Mérey, és ünnepélyesen az ajtó felé bökött. Kezét 18 kíváncsi szempár követte, és az ajtón belépett a titokzatos új fiú. Magas és vékony. A táskája fél vállon lógott, egy laza fehér feliratos pólót viselt, a nadrágja meg épphogy nem esett le róla. Sötétbarna, dús haja belelógott a homlokába, és sokkal jobban nézett ki, mint ahogy azt elképzeltem. Álmosan nézett körbe az osztályon, és várt.
- Bemutatom Bajor Édent, az új osztálytársatokat! - jelentette be Mérey.
- Éden? Az nem egy kert? - üvöltötte be Szabi, mire a fiúk hangosan felröhögtek, az ofő dühösen rájuk förmedt, Éden meg csak lesajnálóan nézett rájuk, és egy árva szót se szólt. Érdekes.
- De gyerekek - szólt az ofő - , így kell fogadni az új diákot? Azonnal kérjetek bocsánatot! - A fiúk motyogtak valamit, de nem hiszem hogy komolyan gondolták.
- Hagyja tanár úr, már megszoktam - motyogta Éden, és az ofő kérésére elindult egy üres pad felé. A középső sor negyedik padjába levágta magát. Pont a mellettem lévő padba. Ott nem ült senki.
Alföldi megkérte, hogy mondjon magáról pár szót. Éden kedvetlenül felállt, és az egész osztály felé fordult.
- Tizenhét éves vagyok, magántanuló voltam, és asszem' ennyi.
- Értem. És miért pont tizedikes osztályba jöttél, ha tizenhét éves vagy? Mert mehetnél tizenegyedikbe is...- faggatta tovább a tanár.
- Nem tettem le valamilyen vizsgát, és ezért járok tizedikbe.
- Értem. Köszönöm, leülhetsz - intette le, mintha csak feleltette volna. Éden levágta magát a helyére, és mindenki előrefordult. Elővettem egy zsepit a táskámból, mire pisszegést hallottam. Kíváncsian hátrafordultam. Adrián (mögöttem ül) kérdőn felnézett.
- Te pisszegtél? - kérdeztem.
- Mi? - értetlenkedett.
- Semmi - legyintettem. Visszafordultam, mire észrevettem, hogy az új srác rám néz. Kérdőn felvontam a szemöldököm.
- Adjál már zsepit - olvastam le a szájáról. Szóval ő volt. Beletúrtam a táskámba, és ledobtam a padjára egyet. Szó nélkül elvette és széthajtotta. Ledöbbenve fordultam vissza a helyemre. "Megköszönni luxus" duzzogtam magamban, és tovább jegyzeteltem.
Kicsöngetéskor mindenki kivonult, mint egy csorda, de én hátramaradtam pakolni. Amikor elhaladtam Éden padja előtt, sziszegtem egy "nincs mit", mire hülyén rámnézett, és megszólalt.
- Most belehaltál egy zsepibe?
- Nem, de megköszönhetted volna.
- Köszönöm - mondta erőltetett vigyorral, mire rávágtam hogy nincs mit, és otthagytam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése