4.rész

Kérdőn néztem a helyére sétáló Éden felé.

- Na, mit kaptatok? – kérdeztem.

- Szaktanárit – húzta el a száját – plusz ránk szóltak, hogy ilyet többet ne csináljunk. – mondta, én meg sóhajtva fordultam vissza.

Szünetben kint ültünk a padon, közbe megláttam egy lányt elvonulni előttünk. Felénk se nézett. Bianka volt az.

- Beszéltetek Biankával? – néztem Adriánra,aztán az elvonuló lányra.

- Á, dehogy. – legyintett. Bianka az a lány, aki már egy ideje tetszik Adriánnak, de őt abszolút nem érdekli. Sőt, Adrián csomószor látta őt egy másik fiúval. Azóta Adrián sok ideig csendes volt, nem szólt egy szót sem, csak ha a tanár felszólította. Elég durva korszak volt ez neki. – Már feladtam. Nem érdekel. És összejött azzal az Ákos gyerekkel is – húzta össze a szemét.

- Juuj… sajnálom.

- Ne sajnáld, nem éri meg.

- Különben sem érdemel meg téged!El is mondtad mit érzel, és ha visszautasított, akkor az régen rossz. Legyen boldog Ákossal, kit érdekel?

- Kösz, Linett, olyan aranyos vagy – ironizált Adrián, mire elmosolyodtam.

- De komolyan. Menjen a francba az Ákoskájával együtt. – mondtam, mire pá percig meredtünk magunk elé, aztán kitört belőlünk a röhögés. Hülye helyzet.

Suli után Adrián elkísért, közben mindenféléről szó esett, és megbeszéltük, hogy elkísérem kutyát sétáltatni. Este fél hét körül felkaptam a kabátomat, és kisiettem a kapun. Adrián már ott állt a német juhászával, Harcossal. A neve onnan jött, hogy kölyök korában elintézett egy vakondot, és addig ásott és kapart, míg végül megfogta. Illett rá a név.

- Történt valami érdekes mióta utoljára találkoztunk? – mosolygott.

- Tanultam. Ennyi.

- Nem sok. – Adriánnal elindultunk az utca vége felé, a kereszteződésnél elfordultunk jobbra, közben elkunyiztam Adriántól Harcos pórázát, és megengedte, hogy sétáltassam. Aztán Viola bulijáról lett szó.

- Te mész? – kérdeztem.

- Gondolkodtam rajta, de mivel nincs jobb programom, elmegyek.

- Szuper! Én is megyek.

- Gondoltam.

- Kik lesznek még?

- Több mint a fél suli.

- Huh, akkor sokan leszünk. Kell valamit hozni?

- Magad – vigyorgott.

- Na ne – nevettem fel.

- Sziasztok. – köszönt egy meglepett hang mögöttünk. Megfordultam a tengelyem körül, és megpillantottam magam előtt Édent.

- Csá – ment oda hozzá Adrián, és pacsiztak egymással. El akartam indulni feléjük, és észre se vettem, hogy a póráz rátekeredett a lábamra. Léptem egyet, és eltaknyoltam volna, ha nem kap el valaki. Felnéztem a megmentőmre, de a sötét miatt alig láttam az arcát. Amint megszólalt, rögtön rájöttem ki az.

- Hé, vigyázz már, majdnem elestem. – förmedt rám Éden. Zavartan motyogtam egy bocsit, aztán nagy nehezen kiszabadultam a póráz szorításából.

- Te hogyhogy itt vagy? – kérdezte Adrián.

- Itt lakom.

- Komolyan? – nézett rá meglepetten Adrián. – Mi is.

- Szuper.

- Mióta? – kérdeztem.

- Nyáron költöztünk ide Pécsről. – mondta. Időközben Adrián visszavette tőlem Harcos pórázát, nehogy valami hülyeséget csináljak. Nagyon vicces. Adrián szólt, hogy neki lassan mennie kell, elköszönt, és ott hagyott Édennel.

- Neked mikor kell menned? – kérdeztem.

- Én ráérek, de ilyen kislányoknak, mint neked, biztos időre haza kell menni – oltott le totálisan. Lenyeltem a megjegyzésemet, és igyekeztem nyugodt maradni. Hogy lehet ilyen bunkó??

- Oké – mondtam végül, aztán a dühtől remegő kezemet ökölbe szorítottam, és gyorsítottam a tempón. Lépéseket hallottam magam mögött, és utolért Éden, majd csendben ment mellettem. Én meg nem lassítottam.

- Lassítanál végre? – mondta végül.

- Nem bírod a tempót? Bocs, te ehhez még túl kicsi vagy – szaladt ki a számon, és meg is bántam. Nem akartam két hét ismeretség után veszekedni vele. Kínosan felnevetett.

- Jól van, de azért lassíts. – húzta kínos mosolyra a száját, mire normális tempóban sétáltunk tovább – Szóval, mikorra kell hazaérned?

- Nyolc körül.

- Mindjárt ötven. Hol laksz?

- A kereszteződésnél balra – mondtam. Talán meg kéne tanulnom gondolkodni, mielőtt beszélek. Nem rossz ötlet.

- Akkor elkísérlek. Sötétedik.

- Hát jó. – egyeztem bele. Csak nem lesz baj, ha elkísér. Az se gáz, ha tudja hol lakok, mert csak nem fogja rám küldeni a kommandósokat, mert csináltam valamit. Pár méter séta után beállt a kínos csönd. Eleinte zavart, de felnéztem az egyre sötétedő égre, ami lassan átváltott rózsaszínről sötétkékre, és a gondolataimba merültem.

- Mondj valamit. – szólalt meg végül. Meglepett amit mondott, és majdnem megjegyeztem, hogy milyen gyönyörű az ég, de lenyeltem a megjegyzést.

- Nem tudok. Mondj te.

- Rendben. Jártok Adriánnal? – kérdezte. Egy pillanatig azt hittem, rosszul hallok.

- Mi?

- Jártok?

- Dehogyis! – ellenkeztem – csak haverok vagyunk.

- Nem úgy néz ki.

- Figyelj, ha kötözködni akarsz, azt Adriánnal tedd, nekem nincs hangulatom hozzá…

- Nem akarok. De… sosem gondoltál arra, hogy többek legyetek, mint barátok?

- Nem. Csak haveroknak vagyunk jók.

- Értem. – bólintott. De nem hiszem, hogy megértette Ezt senki sem érti.

Éden tényleg hazakísért, nem fordult vissza útközben, hanem eljött velem a házunkig. Megálltam a kapunk előtt, mire Éden is megtorpant.

- Kösz, hogy elkísértél – mondtam.

- Nincs mit. – vont vállat.

- Akkor szia – intettem, és bementem a kapun. Ahogy csuktam be az ajtót, Éden már nem volt ott. Nagyot sóhajtottam, és bementem a házba.

3.rész

Már egy hete ment a suli, és a tanárok se haboztak, belevágtak a tananyagba, tehát kezdődött az órákon át tartó tanulás. Ez alól senki nem volt kivétel, sorra írtuk a dogákat, a felelések, és a maratoni diktálások is elkezdődtek. Már rendesen elegem lett.

Kedd reggel, szokás szerint, mentem suliba, de nap végén rendesen meglepődtem. Szóval. Órák után Alexát vártam, akit feltartott a tanár valami sürgős megbeszélnivaló miatt. A fiúk is már mentek valahova.

- Cső Linett! – köszönt Milán. – Jössz szombaton a házibuliba?

- Milyen házibuliba? – értetlenkedtem, mire a fiúk úgy néztek rám, mintha alien lennék.

- Nem hallottál Viola bulijáról?                         

- Nem. Kellett volna?

- Hát lehet. Mindegy. Jöttök?

- Ha meghív, akkor igen.

- Mindenki ott lesz, gyertek ti is.

- Hát oké. Hánykor lesz?

- Este nyolctól kifulladásig.

- Köszi.

- Na, megyünk. A részleteket kérdezd Vivcsitől. Szia.

- Sziasztok. – néztem utánuk. „Vivcsi? Házibuli? Hűha…”. Minek tart házibulit? Jó, mondjuk ő Viola, mindig az utolsó percben talál ki-, és csinál meg mindent. De ha már kedden szóltak a fiúk, akkor biztos jól meg lesz szervezve.

Alexa leamortizált fejjel állt meg mellettem.

- Menjünk – sziszegte, mire ellöktem magam az ajtóból, és elindultunk kifelé.

- Mit akart Méhesi? – érdeklődtem. Méhesi Ilona a fizikatanárunk. Szünetek elején és a végén mindig „laza”, és nem csinálunk semmit, ilyenkor mindenki bírja. Dogaírás közben amúgy egy félrenézés, és egy jeggyel rosszab.

- A fizikaversenyt említette. Megint neveztetni akar.

- Na, az jó! És mész?

- Dehogy. – rázta a fejét. A poén az, hogy Alexa kitűnő tanuló és a tanárok kedvence.

- És miért is nem akarsz versenyezni?

- Mert utálom, ha elvárják tőlem, és nem érdekli őket, ha nem akarom.

- Egyszer igazán elmehetnél. Még ötöst is kapnál.

- Van elég ötösöm.

- Pff – hagytam rá. Makacs, mint az öszvér. Alexa témát váltott, és az előző hangulatához képest örömmel mesélte, hogy talált egy „tök jó” fiúbandát, és majd linkel tőlük számokat. Miután Alexa felszállt a buszra, bekapcsoltam a Face-t a Nu’Esttől, és megnyitottam az üzit, amit napközben kaptam. Violától jött. Megnyitottam: „ Szia, szombaton buli lesz nálam nyolctól. Gyere ha akarsz, hozhatsz bárkit. :P Puszi, Viola.” Már az első sorból tudtam, hogy tőle jött az üzenet. Akkor már hivatalosan is meg vagyok hívva. Hurrá. Otthon elmeséltem anyunak a házibulit, mire a plafonig felszaladt a szemöldöke. Nem szoktam bulizni, úgyhogy ez a kérés meglepte.

- Nem biztos, hogy jó ötlet ez. Amiatt.

- Tudom, de gyakran kimegyek levegőzni. És sokat iszok majd  – kérleltem, mire, ha lehetett volna, anyu szemöldöke kitörte volna a plafont, és meg sem állt volna az égig. -, úgy értem vizet vagy kólát. – javítottam ki magam.

- De akkor tényleg így lesz, mert ha megint elájulsz, nem mehetsz többet ilyenekre.

- Megígérem! – mondtam, mire anya nagy nehezen, de beadta a derekát. Tudom mi lesz, ha nem megyek majd ki. Légszomjas vagyok, ami olyan, ha túlzsúfolt helyen vagyok, és nincs elég oxigén számomra, hajlamos vagyok elájulni. Már volt ilyen alkalom, és kórházban kötöttem ki. De ez még tavaly volt, és Adrián vitt haza ájultan, de azóta nem történt ilyen. Anyuval beszéltem még egy kicsit, aztán húztam fel tanulni.

Másnap ahogy beléptem a terembe, azonnal megtorpantam. A terem közepén egy hatalmas padokból álló torony állt. Szabi, Milán, Soma, Dominik és Éden (?) pakolták fel a padokat és a székeket a terem közepére.

- Ti mi a fenét csináltok? – kérdeztem köszönésképpen.

- Nem látod? – szólt be Éden.

- Nem vagytok normálisak. Bejön Kalmár, megnyúz titeket.

- Tudod kit érdekel Kalmár? – nézett ide egy pillanatra Éden, mire megráztam a fejem. Erre spontán rácsapott az éppen arra sétáló Barbinak a seggére. A szám elé kaptam a kezem, és Barbi reakcióját figyeltem. Utálja ha a seggét „tapizzák”, mert ezt annak hiszi, hogy túl nagy. Mellesleg Kalmár a biosztanárunk, aki ha egy kis rendellenességet talál, a tettes vagy szaktanárit kap, vagy az igazgatóhelyettesnél köt ki.  A tudatlan kis Éden ezt nem tudta, úgyhogy kíváncsian szobroztam az ajtóban.  Ki tudja mi lesz ebből. Barbi azonnal megállt, és Édennel szembe fordult. Kedvesen mosolygott (??), és csak nézett. Tudtam, hogy nem ez az első reakciója. Egy percig én is csak néztem, hogy nem létezik, hogy csak így álljon hozzá. És a sejtésem beigazolódott, ez volt a vihar előtti csend. Ugyanis Barbi úgy elkezdett kiabálni és visítani, hogy még én is beleremegtem. Úgy szitkozódott Édenre, hogy azt nem akarom leírni, Éden meg csak állt, és várta, hogy Barbi abbahagyja a hisztirohamot. Barbi vagy tíz percig szitkozódott, mire Dominik megunta, odament, és rátapasztotta a kezét Barbi szájára. A lány hangoskodott egy ideig, aztán végre elhallgatott. Mindenki várakozón nézett felváltva Édenre, Dominikra és Barbira. Dominik aztán odaszólt Barbinak.

- Kuss van hisztis. El ne kezdj ordibálni, világos? – mondta tök nyugodtan, mire Barbinak elkerekedett a szeme. Mindenki leesett állal hallgatott. Dominik leengedte a kezét, és ellépett a leblokkolt lánytól. A „padtorony” mögül a fiúk pukkadoztak a röhögéstől, főleg Milán, aki különösen jól szórakozott. Nem a beszóláson röhögtek. Hanem mert Barbi égett, mint az állat. Én csak utólag vettem észre, hogy Soma videóra vette az egészet (!!), és feltették a You Tube-ra. A ledöbbent Barbihoz odarohant a két csatlósa, és kivezették őt a teremből. Ahogy becsapódott az ajtó, hátul kitört a röhögés.

- Nézzük már vissza! – jutott eszébe Szabinak, mire a fél osztály hátracsődült a padokhoz. Éden meg csak állt egyhelyben. Szerintem többször nem csinál ilyet. Mosolyogva elsétáltam mellette a padomhoz, ami szerencsére még a helyén állt.

- Szia! Láttad? – köszönt Alexa.

- Hogyne láttam volna. Durva volt.

- Ühüm.

- Mióta van itt a padtorony?

- Amióta a fiúk megjöttek. Soma és Milán unatkozott és elkezdték rakni. A többiek is csatlakoztak hozzájuk. Édenre majdnem ráesett egy pad!

- Haha! – röhögtem fel. Megnéztem volna.

- Most miért röhögsz? Baja is lehetett volna – komolyodott el, és abbahagytam a röhögést.

- Mióta aggódsz te Éden miatt? – kérdeztem viccen kívül, de Alexa csak meredt maga elé.

- Nem fontos.

- Ó, dehogynem! Szépen elmondasz mindent – húztam fel, és a terem egyik nyugodtabb sarkába vonultunk -, na halljam.

- Mit?

- Amit nem tudok. Neked… tetszik Éden?

- Hát… egy kicsit – motyogta, mire a szám elé kaptam a kezem.

- Juj! – vigyorogtam – De mióta? Amióta megjött?

- Ööö igen. De nem úgy tetszik, hogy mindent megadnék, hogy újra lássam, meg eret vágok ha megbánt, hanem csak jól néz ki. Ennyi.

- Értem. Össze akarsz jönni vele?

- Nem.

- Értem – mosolyogtam. Csengetéskor a padtorony még mindig állt, még akkor is, amikor a tanár megjelent az ajtóban. Csak remélni tudtam, hogy jókedvében van. A tanárnő arcszíne egészségesről pirosba váltott. Vagy inkább vörösre.

- Ezt ki csinálta? – akadt ki teljesen.

- Nem mi voltunk – szólalt meg Milán.

- Igazán, fiam? Akkor talán én voltam?

- Lehetséges, csak a tanárnő nem tud róla. – nézett ártatlanul. És kész, Kalmárnál elszakadt a cérna. Elkezdett kiabálni, végül felállította Martint, és az osztály felé fordult.

- Kántor Milán, te velem jössz az igazgatói irodába. Szeretnétek, ha kirúgatnám? Mert biztos vagyok benne, hogy ezt nem egyedül csinálta. Van valakinek bármilyen mondandója? – nézett körbe rajtunk. Néma csend – Rendben, ha nincs senkinek mondanivalója, akkor… - kezdte a tanár, mire Éden felállt. Aztán Szabi is. Őket már az összes fiú követte, akik benne voltak. – Nocsak, nocsak, mennyien lettetek hirtelen. Az igazgatói irodába. Most! Addig a többiek átnézik az anyagot, mert felelés lesz. – utasította, és kivezette a fiúkat a teremből. Ahogy becsukódott az ajtó, őrült nagy hangzavar keletkezett a teremben.

- De milyen ez már? Egy kis viccért egy igazgatóit? Ez a nő megszállott. – szólalt fel Jázmin. Ebben mindenki egyetértett. Pillanatokon belül kialakult a kínos csend. Erdélyi a kezét tördelte, ami már nekem fájt, Jázmin a rágójával csattogott, Peti a lábával dobogott, én meg fogtam a fejem, mert baromi idegesítő volt ezt hallgatni. Tíz éveknek tűnő perc után kinyílt a terem ajtaja, és belépett az öt fiú, plusz a tanár.

- Üljetek le, a többiek pedig néma csendben kinyitják a füzetet – morogta Kalmár, és írni kezdett a táblára.

2.rész

A büfében vettem egy Bake Rollst meg egy üveg vizet, és visszamentem a terembe. A fél osztály bent volt, és körülülték Édent. Felvont szemöldökkel ültem be a padomba, Éden meg egy "na látod?" pillantást vetett felém.
- Linett! - szólt valaki a terem végéből. Körülöttem mindenki el volt foglalva, de az ajtóban megpillantottam Kriszt. Kíváncsian felálltam, és odamentem hozzá. - Van kajád? Éhen halok.
- Háát.. Nincs.
- És pénzed?
- Most vettem belőle Bake Rollst.
- Az jó lesz. - lökött félre, és egyenesen a padomhoz száguldott. Felkapta a zacskót, és már fordult is vissza. Útközben szépen nekiment a plázacica Barbinak, aki mérgesen nézett vissza, de végül legyintett.
- Hé, ne vidd el, nekem is kell! - állítottam meg az ajtónál.
- Tessék - vett ki a zacskóból egy darabot. Kikaptam a másik kezéből a zacskót, és jó erősen magamhoz szorítottam.
- Azt viheted - böktem a kezében lévő egy darabra, mire dühösen felsóhajtott.
- Van valakinek kajája? - nézett körbe az osztálytársaimon. A legtöbben megrázták a fejüket. Krisz szinte mindenkivel jóban van az osztályomból, az ilyet totál természetesnek vélte megkérdezni. Timi (Barbi egyik csatlósa) végül a kezébe nyomott egy szendvicset.
- Kösz! - verte hátba Timit, akinek eltorzult az arca. Krisz mit sem törődve ezzel kiviharzott a teremből. Barbi és barátnője, Alina odarohant a hátbavert (?) Timihez, és visongtak egy sort.
- A bátyád egy tahó! - fordult felém Barbi mérgesen. - Nem elég, hogy elkéri a kajáját, még hátba is veri, ráadásul még engem is fellökött!
- Már bocs, de Timi adta oda a kajáját. Egy. Kettő. A bátyám így hálálkodik, nem tudsz rajta változtatni. És végül, te álltál rossz helyen. - vágtam vissza. Barbi ( és mostmár a másik kettő is) döbbenten nézett rám.
- Még hogy én álltam rossz helyen? Ha nem lennél vak, talán láttad volna hogy ő jött nekem.
- Nem is - védett Alexa.
- Téged meg ki kérdezett? - förmedt rá Barbi.
- Nem tök mindegy? - szólt bele Adrián is.
- Hagyjátok már abba, hisztis libák vagytok mindannyian! - zárta le a témát Dominik. Utálja a csajos hisztiket, Milán viszont imádja nézni és kiröhögni az ilyet. Barbiék fújtatva kivonultak a teremből, én meg gondterhelten felsóhajtottam.
Hazaérve bepakoltam holnapra, és fáradtan lerogytam a fotelemre. Viszont ráültem A tavalyi osztályképre. Megrökönyödve néztem végig rajtuk. A felső sorban ott álltak a fiúk. Szabi a szélén állt. Emlékszem mennyit röhögtünk vele, Somával, Milánnal, Dominikkal és Adriánnal. Az első négy ember semmit nem változott, csak magasabbak lettek és napbarnítottak. Adriánnal tavaly lettünk igazán haverok. Ő tényleg sokszínű személyiség. Van, amikor csomót röhögünk mindenféle hülyeségen, már attól is, ha csak egymásra nézünk. Van, amikor komoly, ilyenkor nem beszél senkivel, zenét hallgat. Van, amikor legjobb haver, és tudom, hogy neki őszintén elmondhatok bármit, mert titoktartó, megbízom benne. A problémáinkra együtt keresünk megoldást, falazunk egymásnak ha egyikünk csinált valamit. Egyszer összevesztünk, de nem tartott tovább tíz napnál. A végén mentünk egymáshoz bocsánatot kérni. Tényleg nagyon jó barát, mindig számíthatok rá :). Adrián mellett áll Peti és Tamás. Velük nem nagyon szoktam beszélni, inkább elvannak Erdélyivel (Erdélyi Bálint), és Papp Marcival. Róluk se tudok sok mindent. A második sorban áll Bea, Dóri és Viola. Az utóbbinak a szülei "gazdagok", rengeteg ismerőse van, de a legrosszabb, hogy minden hülyeségbe könnyen belemegy. Mindig szokott valami bulit tartani a bazinagy házukban, és hogy a következőt mikor rendezi meg, az csak a kedvén múlik. Bea csendes lány, nem ismerem annyira. Dórival szoktunk néha beszélni, jó fej, vicces lány. Mellettük állunk mi, Alexával és Jázminnal. Alexa a legjobb barátnőm, mi ketten kiegészítjük egymást. Jázmin bármilyen helyzetben képes lelket önteni belénk. Ha tanácsra, vagy egy jó társaságra van szükségem, ő mindig itt van :).  Mellettünk Barbi, Alina és Timi állnak. Közülük Alina a legértelmesebb, ezért a legképtelenebb dolgok mindig a másik kettő közül kerül ki.
- Képesek voltak még az osztályképen is kacsaszájjal virítani...- fogtam a fejem, aztán elraktam a képet a fiókomba. Később vacsora után bezuhantam az ágyba, és azonnal elaludtam.

Szerdán minden rendben volt. Éden kezd beilleszkedni Szabiék társaságába, és ahhoz képest, hogy Szabi az első nap kiröhögte, egész jól elvannak. Ebédszünetben az udvaron ültünk Alexáékkal, és (mi másról ha nem) Édenről beszélgettek.
- Tök jó, hogy Édennel sok mindenki foglalkozik - jegyezte meg Alexa.
- Jó neki - motyogtam, és beleharaptam a sonkás-uborkás szendvicsembe.
- Mert nem? Tényleg jó.
- Örülök, hogy örülsz.
- Látom - hunyorgott Alexa. Olyan fura. Csak három napja jött, és mindenki odavan érte... Vagy csak én gondolom így? Meglehet -.-
Órák után elkísértem Alexát és Jázmint a buszmegállóba, aztán bedugtam a fülesem, és hazamentem.
- Sziasztok! - csaptam be az ajtót mögöttem.
- Szia. Ne csapkodd az ajtót. - szólt rám anyu. Na kösz.
- Mi jót csinálsz? - pattantam fel a pultra, és kezembe vettem egy körtét.
- Vacsorát. Mi újság a suliban? - kérdezte, én meg elhadartam mindent Édenről, meg a nagy felhajtásról körülötte. Miután elhadartam, felmentem a szobámba, de alig bírtam a tanulásra koncentrálni. Ezért betettem a Because I'm Stupidot, amire egy hétig tudnék aludni. És aludtam volna tovább, ha anyu nem szól, hogy kész a vacsi. Kómásan lebotorkáltam a lépcsőn        és leültem az asztalhoz.
- Mi van veled Linett? - kérdezte hirtelen apu.
- Hmp? - kaptam fel a fejem. Kicsit elbambultam.
- Nem alszol jól? Vagy miért vagy mindig ilyen fáradt? - aggodalmaskodott.
- Jóhogy, mert egész éjjel csetel. - szólt bele Krisz.
- Mivel dobjalak meg, te kajatolvaj?
- Gyerekek, ne az asztalnál - állított le anyu, és kezében a serpenyővel idejött.
- Aszittem' már fejen akarsz csapni vele - ijedt meg Krisz.
- Persze kisfiam... - bólogatott anyu.
- Jó is lett volna - szomorkodott Brigi, erre felröhögtem, és pacsiztunk. Erre Krisz megdobott egy kenyérdarabbal.
- Hé! - állítottam le - Afrikában éheznek.
- Igen, Krisz, állítsál magadon - bólogatott a húgom.
- Sokat - vigyorgott Krisz. Mosolyogva megráztam a fejem a hülyeségén, és nekiláttam a kakaós tésztámnak. Vacsi után felmentem egy kicsit Facebookra, de úgy tűnt, senkinek nem hiányoztam, úgyhogy elmentem aludni.

1.rész - Bemutatás

Reggel mindenki lázasan készülődött az évnyitóra. Brigi fel-alá rohangált a házban azt kiabálva, hogy "hol a vasaló??". Krisz már rég kész volt, és indulásig a telóját nyomkodta. Én a szobámban ácsorogtam a tükör előtt, és azt próbáltam eldönteni, hogy mit csináljak a hajammal. Sehogy se akart megmaradni úgy, ahogy szerettem volna. Végignéztem magamon: a sötétkék rakott szoknya stimmelt. A fehér ing is. Szokás szerint egyedül a nyakkendővel nem boldogultam. Kirontottam a szobámból, és odarohantam apuhoz.

- Apa!! - kiáltottam.

- Tessék? - kérdezte riadtan.

- Segítesz? - böktem a nyakkendőmre, mire apu közelebb lépett, és megkötötte. - Köszönöm!

Amikor mindenki elkészült, beugrottunk a kocsiba. Anyu elvitt minket (Kriszt és engem) a gimibe, és Brigivel együtt elhajtott.

- Én leléptem - közölte nyersen a bátyám.

- Még be sem értünk - meredtem rá értetlenül.

- Előre szólok - Megrántottam a vállam, és felmentünk a széles lépcsőn. Lelkiekben már felkészültem, hogy milyen lesz ide tizedikesként belépni. Nos. Csak a szokásos. Az aulában a diákok lézengtek, a büfé előtt kígyózott a sor, a portás, mint mindig, a helyén ült. Köszöntem, és elfordultam a bal folyosó irányba. Végigmentem a nyolcas teremig, ahonnan kiszűrődött a zaj. Mély levegőt vettem, és benyitottam. Köszöntem, de alig vették észre az érkezésem. Elindultam az ablak felőli padsor, negyedik padja felé. Alexa már ott ült, mivel sokkal előbb beér mint én. Amikor meglátott, szélesen elvigyorodott.

- Sziaa! - ugrott a nyakamba.

- Szia. Hogy telt az Augusztus? 

- Fú, rengeteget bébiszitterkedtem, és kerestem egy kis pénzt.

- Jó neked. Nekem se ártana valami munka jövőre.

- Majd megyünk együtt.

- Oké! - mosolyodtam el. Becsöngetés előtt két perccel betoppant Jázmin is. Ő az alvás híve, mindig a csengő előtt ér be :). 

- Sziasztok! - köszönt jókedvűen. - Olyan jó hogy végre újra láthatjuk az osztályt!

- Ja. Bár nem bántam volna, ha kapunk plusz egy hónap szünetet - agyalt Alexa.

- Hát, már mindegy - mosolygott Jázmin. 

Az osztályban, mint mindig, nagy volt a hangzavar. Mindenki a terem másik felében lévővel beszélgetett, vagy zenét hallgatott. Fülhallgató nélkül. Az ofő (Mérey László) tíz perces késéssel beesett a terembe.

-  Jó reggelt kedves 10/E! - köszönt meghatottan. Az ő kis osztálya bizony tizedikes lett. - Elnézést a késésért, de az évnyitó programjai módosultak, és ezzel kapcsolatban kellett elintéznem valamit. Nos, kérlek titeket, hogy párokat alkotva, rendezetten menjünk le az udvarra. A teremben zúgolódás keletkezett, és természetesen össze-vissza álltunk, és természetesen úgy vonultunk ki, mint egy csorda. Mérey nem győzött csitítani minket, de senki nem figyelt rá. Az udvarra érve alig álltunk be a kijelölt helyünkre, de máris elkezdődött az ünnepség. Végighallgattuk az igazgató (Bolyai Sándor) beszédét, Az évnyitó után minden osztály visszament a terembe.

- Csendet kérek! - csitított az ofő - Szeretném elkezdeni az órát a fontosabb programokkal, és a legfrissebb eseményekkel. Kezdeném azzal, hogy idén egy új osztálytársatok is lesz, aki csak holnap érkezik meg - hadarta, de a mondat végét nem értettem pontosan, mert a hír nagy őrjöngést váltott ki. Szegény ofőt bombázták a kérdéseikkel, hogy "ki az?", "miért csak holnap jön?" meg ilyenek. Ezzel telt az első óra, de semmit nem tudtunk meg. Második órában Mérey lediktálta az órarendet, és a fontos programokat. Hurrá.

Ebédszünetben mindenki a termünkben volt, sőt még a másik évfolyamból (10/B) is átjöttek a fiúkhoz. A téma persze az új osztálytárs volt.

- Biztos valami nyomorék gyerek - vetette fel Szabi. Ő a leghülyébb az osztályból, Milánnal és Somával együtt a legnépszerűbbek az évfolyamban. 
- Mint te - röhögött Soma. Ő és Szabi nagy haverok, folyton szívatják egymást már kilencedik óta. Hozzájuk számít még Milán és Dominik. Milán minden hülyeségben benne van, sőt, a legtöbbet ő találja ki. Dominik már más. Ő a legnyugodtabb, de ha valaki beleköt, olyat szól vissza, hogy leesik az ember álla. Nagyon durva! De nemcsak akkor tud beszólni amikor belekötnek. Inkább hallgat mint beszél. Az utóbbi lehetőséget meghagyja a többieknek :). 
- Szerintem nem nyomorék. - védte Jázmin az ismeretlen új diákot. 
- Neked ki nem az? - szólt oda Milán, mire a fiúk röhögni kezdtek. 
- Jól van na, nem tom' miért kell mindenkit egyből lenyomorékozni. - puffogott. 
- Mert sajt - mondta Szabi.
- Éhes vagy te nyomorék? - röhögött Milán. 
- Igen, te nyomorék!
- Gondoltam te nyomorék - vihogott Milán, és az egész osztály zengett a röhögéstől. Szabi meg égett. Alexával az új fiú nevét találgattuk. Engem annyira nem kötött le a dolog mint a két barátnőmet, akik totál izgatottak lettek. Órák után már alig vártam hogy hazaérjek, mert a magassarkú kitörte a lábam, a nyakkendő szorított, és a táska súlya alatt majd' megszakadtam. Jázmin és Alexa az ofőt faggatták, hogy "miért nem jött ma az új gyerek?", "hogy hívják?", "fiú vagy lány?", stb. Annyit tudtak meg, hogy az új tag csak holnap jön, mert beteg. Még ennek a kevés infónak is örültek.
- Miért érdekel titeket ennyire? - ráztam a fejem értetlenül.
- Hát mert jön egy új valaki, akivel együtt töltesz három évet. - válaszolt Jázmin. 
- Komolyan, néha tényleg nem értelek titeket - mosolyodtam el, és elkísértem őket a buszmegállóba. Hazafelé beindítottam egy koreai számot. Azért hallgatok ilyet, mert kpop fanok vagyunk Alexával. Még tavaly szoktatott rá teljesen :). 

Otthon felültem a konyhapultra, fogtam egy almát, és enni kezdtem.
- Linett, van szék is. - szólt rám anyu. 
- Valóban csodálatos találmány, de a pult jobb. - Anyu szúrósan nézett rám, mire levágtam magam a székre. 
- Milyen volt a suli? 
Elmeséltem anyának, hogy lesz egy új osztálytársunk, mire totál belelkesedett. A szülők néha furák. Elmeséltem anyunak mindent, aztán felmentem a szobámba. Bepakoltam a táskám, és felnéztem Facebookra. Alexa rögtön rámírt, és linkelt két számot, amit "muszáj meghallgatnom", plusz még Milán is faggatott, hogy tudok-e valamit az új gyerekről. Az egyetlen olyan ember, akit ez nem érdekelt, az Adrián volt. Vele végre tudtam normálisabb dolgokról is beszélni. Este tízkor kifáradva borultam be az ágyba.

Másnap reggel korán keltem. Volt időm megmosni a hajam, amire csak ritkán kerül sor. Felvettem egy sötét csőfarmert, egy topot, rá egy vékony rövid pólót, és már kész is voltam. Leszaladtam reggelizni, utána még készülődtem kicsit. Csak a reggeli teendők :).
Fél nyolckor fogtam a táskám, és elindultam. A kapunkban Adrián állt, akivel reggelente szoktam menni. Azért már kicsit kíváncsiak lettünk, hogy ki is az új osztálytársunk, aztán elterelődött róla a szó. A terembe érve totál káosz fogadott minket. Szabi és Milán egymással ordibáltak, Soma zenét hallgatott fülhallgató nélkül, páran alufólia golyókkal dobálóztak. Kikerültem egyet, és a helyemre slisszoltam. 
- Szia - köszöntem Alexának, aki hamarabb beért. 
- Hali. Ma jön az új gyerek juuj!
- Juuj - gúnyoltam, mire meglökte a vállam.
- Jól van, csak téged nem érdekel...
- Azért egy kicsit kíváncsi vagyok.
- Nem létezik! - ámuldozott.
- Vicces vagy. Bár előbb-utóbb úgyis kiderül.- magyaráztam, de csak legyintett. Elővett egy magazint, és kitöltetett velem egy tesztet. Az eredmény szerint A Karib-tenger kalózai fan vagyok. Öö biztos. 
Becsengetéskor kérdőn néztem körbe, de nem láttam egy új arcot sem. "Nem úgy volt hogy ma jön?" agyaltam, mire belépett az Alföldi Ákos, az angoltanár, és már kezdte is a mondandóját, amit egy tanár se hagyhat ki az év elején. Alföldi amúgy jófej, az osztályfőnök-helyettes. Szoktunk csak úgy beszélgetni, amivel elmegy az óra :). Már javában tartott az óra, amikor kinyílt az ajtó, mire mindenki feszülten figyelt. Az ofő belépett, mi meg csalódottan dőltünk vissza a székre.
- Elnézést a zavarásért, de fontos mondanivalóm van. - mondta, mire Alföldi csak legyintett. - Szóval, szeretném bemutatni az új osztálytársatokat! - jelentette be büszkén Mérey, és ünnepélyesen az ajtó felé bökött. Kezét 18 kíváncsi szempár követte, és az ajtón belépett a titokzatos új fiú. Magas és vékony. A táskája fél vállon lógott, egy laza fehér feliratos pólót viselt, a nadrágja meg épphogy nem esett le róla. Sötétbarna, dús haja belelógott a homlokába, és sokkal jobban nézett ki, mint ahogy azt elképzeltem. Álmosan nézett körbe az osztályon, és várt. 
- Bemutatom Bajor Édent, az új osztálytársatokat! - jelentette be Mérey.
- Éden? Az nem egy kert? - üvöltötte be Szabi, mire a fiúk hangosan felröhögtek, az ofő dühösen rájuk förmedt, Éden meg csak lesajnálóan nézett rájuk, és egy árva szót se szólt. Érdekes.
- De gyerekek - szólt az ofő - , így kell fogadni az új diákot? Azonnal kérjetek bocsánatot! - A fiúk motyogtak valamit, de nem hiszem hogy komolyan gondolták. 
- Hagyja tanár úr, már megszoktam - motyogta Éden, és az ofő kérésére elindult egy üres pad felé. A középső sor negyedik padjába levágta magát. Pont a mellettem lévő padba. Ott nem ült senki. 
Alföldi megkérte, hogy mondjon magáról pár szót. Éden kedvetlenül felállt, és az egész osztály felé fordult. 
- Tizenhét éves vagyok, magántanuló voltam, és asszem' ennyi.
- Értem. És miért pont tizedikes osztályba jöttél, ha tizenhét éves vagy? Mert mehetnél tizenegyedikbe is...- faggatta tovább a tanár. 
- Nem tettem le valamilyen vizsgát, és ezért járok tizedikbe. 
- Értem. Köszönöm, leülhetsz - intette le, mintha csak feleltette volna. Éden levágta magát a helyére, és mindenki előrefordult. Elővettem egy zsepit a táskámból, mire pisszegést hallottam. Kíváncsian hátrafordultam. Adrián (mögöttem ül) kérdőn felnézett.
- Te pisszegtél? - kérdeztem. 
- Mi? - értetlenkedett.
- Semmi - legyintettem. Visszafordultam, mire észrevettem, hogy az új srác rám néz. Kérdőn felvontam a szemöldököm.
- Adjál már zsepit - olvastam le a szájáról. Szóval ő volt. Beletúrtam a táskámba, és ledobtam a padjára egyet. Szó nélkül elvette és széthajtotta. Ledöbbenve fordultam vissza a helyemre. "Megköszönni luxus" duzzogtam magamban, és tovább jegyzeteltem. 
Kicsöngetéskor mindenki kivonult, mint egy csorda, de én hátramaradtam pakolni. Amikor elhaladtam Éden padja előtt, sziszegtem egy "nincs mit", mire hülyén rámnézett, és megszólalt.
- Most belehaltál egy zsepibe? 
- Nem, de megköszönhetted volna. 
- Köszönöm - mondta erőltetett vigyorral, mire rávágtam hogy nincs mit, és otthagytam.

0.rész - Bevezető

Szepesy Linett vagyok, 16 éves, jelenleg tizedikes tanuló. Szegeden lakom nem messze a gimitől. Van egy húgom, Brigi és egy bátyám, Kristóf, de mindenki csak Krisznek hívja. Brigi most nyolcadikos abban a suliban, ahova én is jártam általánosban. Krisz most tizenegyedikes, de ha ránéz az ember, azt gondolja, hogy legalább húsz éves. Pedig csak tizenhét. Apa ügyvéd, anya pedig egy cégnél dolgozik. Aput egy kicsivel jobban szeretem mint anyut. Mindkettőjüknek sok dolga van, ennek ellenére apuval lehet BL meccseket nézni. Anyu ennek nem nagyon örül, mert valahányszor leülünk meccset nézni, mindig ő takarít fel utánunk :). Szintén Szegeden laknak a barátnőim, Kolár Alexa és Füredi Jázmin, akinek már van barátja, (Dávid) és amikor csak tehetik, együtt töltenek minden percet. Neki nem mondok el annyi mindent, mint Alexának. A két lány teljes ellentétei egymásnak: Jázmin bulizni jár Dáviddal, Alexa és én viszont nem. Jázmin népszerű, mi nem annyira. Jázminban nagyon csodálom azt, hogy mindig pozitívan áll hozzá a dolgokhoz, amikor már lemondanék róla. Alexával viszont teljesen egy hullámhosszon vagyunk, ugyanazokat a zenéket hallgatjuk (kpop), ugyanazokat a könyveket szeretjük, meg ilyesmi. Vele szoktam néha kutyát sétátatni. Neki egy kölyök golden retriverje van, akit Bubunak nevezett el.
Az sulinkat Rákóczi Ferenc Gyakorló Gimnáziumnak hívják. A suli két emeletes: az földszinten vannak az osztálytermek, a büfé, és a tornaterem van. Az emeleten az igazgatóság, a tanári, előadótermek és pár osztályterem található. Még sulirádió is van. Nagyon szeretek idejárni a barátaimmal, és Adriánnal. Ő a legjobb fiúbarátom. Nem is lehetünk többek, egyrészt mert nem akarok elveszíteni egy nagyon jó barátot emiatt, másrészt neki tetszik egy lány :).

Szereplők

Linett (16)

Alexa (16)

Jázmin (16)

Adrián (17)

Éden (17)

Ármin (17)

Roland (18)